Megérkeztek az új ollóim! Több hete rendeltem, jó végre a kezembe fogni, tapogatni őket. Még használom a Fiskars ollóimat is, de a szabóollóm rejtelmes módon menthetetlenül kicsorbult (élezéssel sajnos nem javítható). Elsőre annyi különbséget érzek, hogy az új ollók szemei – legalábbis a nagyoknak – mivel gumiszerű, softgrip-nek nevezett anyaggal vannak kibélelve, puhább érzés az ujjaknak. Meglátom majd, hogy hosszabb használat után is számít-e ez valamit, a narancssárga nyelek ugyanis kemények, egy idő után fájnak tőle az ujjaim
Hogyhogy, szeme van az ollónak? Bizony. :) A szembe dugjuk bele az ujjainkat: a felső kisebbe egyet, az alsóba - szabóolló esetén - kettőt-hármat, kézmérettől függően, a jobb támasztás érdekében. Van tengelye is, amit a csavar vagy szegecs alkot, és vannak az élek. Olyan, mint két, egy kézzel is mozgatható kés, megfelelően egymáshoz idomuló élekkel.
Kicsit utána olvastam az olló történetének, és azt találtam, hogy nem is olyan régi dolog ez, pedig kés-szerű tárgyat – ami az olló elődjének tekinthető – már az őskorban is használtak a felmenőink: élesre pattintott majd csiszolt szélű kövekkel vágták el pl. a bőröket. Később a fémek használatával már „finomabb” vágóeszközöket is tudtak alkotni, mint például ez a szerszám, amit nem lehetett éppen kellemes sem használni, sem elszenvedni (ez épp sebészeti célokra használt olló volt – jajj…).
Az első ollószerű használati tárgyakat (marokollókat) természetesen az első civilizációkban fejlesztették ki és használták (rézből, majd bronzból): Mezopotámiában és Egyiptomban, az utóbbiakból díszített darabok is fennmaradtak.
Később a rómaiak szó szerint csavartak rajta egyet, aminek az eredménye egy jóval rugalmasabb eszköz lett. Lényegében egy rugót alakítottak ki, és ezzel megszülettek az egymást keresztező „szárak” is. Persze már vasból, ezért tartósabb, keményebb lett az egész, és az élét is jobban megtartotta.
A középkor a rómaiak ollóját vette át és tökéletesítgette, főleg a rugó környékét – az élek már elég jók voltak – de a rugó útban volt, az egész eszköznek kényelmetlen volt a fogása, nehézkes volt a vágás és nem is igazán hatékony.
A mai ollók működése az emelőrendszer elvén működik: egy-egy száruk az erőkar, ezek kereszteződési pontjában a tengely a csavarral vagy a szegeccsel, ami mentén elfordulnak a karok és így az élek is, azaz az olló VÁG.
Az első acélöntvényből készült, sorozatgyártásra is alkalmas eszközt Londonban mutatták be a XVIII. század közepén. Az első műanyag nyelű ollót pedig ki más, mint a Fiskars készítette el 1967-ben, és csak azért lett narancssárga, mert éppen ilyen műanyag volt az öntőgépben. Több színben is elkészült végül a prototípus, de a narancssárgára szavaztak a dolgozók. Ezért illenek az ollóim a díszpárnákhoz és a sötétítőfüggönyhöz (egészen mostanáig). :)
Az ollók egyes részeit minden korban szívesen díszítették, amire végtelenül szép – és gondolom ritkán használt – példát találtam:
A varráshoz alapvetően két vágóeszközt használok (1 és 2), kiegészítésül szintén kettőt (3 és 4), további kettőt pedig szinte soha (5-6).
- Szabóolló, szabászolló: kecsesebb hosszú olló, a saját fotómon az alsó. Általában legalább 20 cm-es az éle, de láttam már egész elrettentő méretű eszközt is. Az alsó éle elkeskenyedik, ezt tolom a textil alatt vágáskor. Mivel a vége már egész keskeny, nem emeli el az anyagot az asztaltól – ez a nagyon vékony anyagoknál fontos igazán. Hátránya a hegyesedő élnek, hogy ha a kétrét hajtott anyagból csak a felsőt szeretném vágni, akkor gyakran beleakad az alsó anyagba, ezért nem úszom meg, hogy széthajtsam az egészet. A felső él vastagabb, emiatt régen jó nehéz is volt az olló (nagyanyámnak is volt ilyen), biztos segített az összezáródásnál a súlya, de az olló nyitása igencsak fárasztó művelet lehetett (hiába, régen férfiak voltak a szabók). A szabóollót csak textil vágására használom (mivel a gyerekeim felől ebben nem lehetek 100%-ig biztos, ezért jó magasan tárolom), időnként alaposan megtisztogatom és beolajozom. Elvileg nem rozsdásodik, de azért száraz helyen tartom.
- Szálvágó: ez nincs az új készletben. Egy régi darabot használok már több mint 10 éve. Nagyon hasznos eszköz, ha a varrás végén el akarom választani az anyagot a varrógéptől. Sok varrógép oldalába beépítik a szálvágót, ami egy kis penge, de azután rövidebb-hosszabb cérnaszálak maradnak az anyagon, míg a szálvágó ollóval a tövénél lehet elcsippenteni a cérnát. Nagy előnye, hogy összenyomás után egy rugónak köszönhetően nyitott állapotba ugrik vissza, nem kell beledugni az ujjakat, hogy mozgassuk az éleket, ezért könnyű felkapni és letenni is. Nagy hátránya, hogy amikor szükség van rá, nem találom (csakúgy, mint a gombostűpárnát).
- Sima kézi olló: szintén nincs a fotómon. Filigránabb, mint a szabóolló, könnyebb kisebb vágásokhoz használni két varrási művelet között. Szintén kincsként vigyázok rá.
- Varratbontó: a képen a hegyes, pöttyös, ollóhoz semmiben nem hasonlító szerszám. Elrontott varrások bontására, átalakításoknál az eredeti varrat felfejtésére és a gomblyuk kivágására használom. Ez utóbbinál csak óvatosan, mert könnyen megszalad. A piros gombóccal felfelé tartom, ez megakadályozza, hogy beleakadjon az anyagba.
- Kicsi olló a képen: én ilyet nem használok varráshoz, inkább a hímző ollóhoz hasonlít, bár azok ennél általában kecsesebbek.
- Cikkcakk-olló: a fotómon a legmasszívabb olló. Feladata a rojtosodás megakadályozása, a 60-70-es évek divatos műszálas dzsörzéit például ezzel szabta nagyanyám, nem kellett tisztázó öltéseket használni utána (bár az ő lábbal hajtós Singer gépe amúgy is csak egyenes öltést tudott). Én ma már szinte csak egyéb kreatív célkora használom ezt az ollót.
Vannak persze olyan, más szakmák által használt ollók is, amik külsőre semmiben sem hasonlítanak egy hagyományos ollóra, és vannak olyan tárgyak, amiket nem ollóként használunk, mégis pont úgy néznek ki, mint pl. ez a nekem való pendrive. :)
