gomblyuk

gomblyuk

Még egy adventi naptár

2014. november 20. - Ágivarr

Ez az adventi naptár felnőttnek készül. Olyannak, aki szereti a kávét. Szerethetné a teát is, lényegében bármit, amit minden nap fogyasztana vagy elhasználna december 1. és 24. között, és ami belefér a csipeszekbe, amik a naptáron a meglepetéseket tartják.

Ezek szükségesek hozzá:

  • 1 kör alakú falap (hobbiboltban vesszőkosárhoz való alapot találtam megfelelő méretben. Lehet kartonlap is, de azt biztosan kevesebb alkalommal lehet majd használni)
  • 24 db facsipesz (drogériában is kapható, én 50-es csomagot találtam)
  • karácsonyi mintás bármilyen papír: karton, magazinból lapok, szalvéta, akár textil is - a megfelelő technikák alkalmazandók - én kartonnal dolgoztam
  • felakasztáshoz zsineg vagy szalag
  • barkács- vagy hobbiragasztó

És persze a kis meglepetések :)

Ahogy készült:

A falapra ragasszuk fel a megfelelő méretűre és alakúra vágott színes papírt. Készítsünk egy lyukat a lapon - még jó is, hogy az én falapomon eleve vannak lyukak, az egyik épp jó lesz :). Bele is tettem az arany színű zsinórt, amiből pont ekkorka maradékom volt.

(Ez a szép pöttyös papír az előző képen látható csíkos fonákja.)

Ezután keressünk egy megfelelő méretű hengeres, de legalább kör alaplapú tárgyat. Ez a tárgy fog segíteni abban, hogy kör alakban helyezkedjenek el a csipeszek, ezt kell körberakni majd velük. Lehet, hogy többet is meg kell próbálni, hogy megtaláljuk a legjobban illeszkedőt, de ki is számolhatjuk: az én csipeszeim 0,9 cm "szélesek", ezt 24-gyel szorozva kb. megkapjuk a megfelelő tárgy kerületét (tovább mindenki tudja :). Én egy üvegtálkát használtam, ami első próbálkozásra a legjobb méretű volt, számolgatás nélkül.
Elhelyeztem a tálkát a korong közepén, és először az első 4 csipeszt ragasztottam fel úgy, hogy a "szájuk" kifelé álljon:

Szemre sikerült, de akár be is lehet jelölni a 4 pontot a korong peremén. Ezután 2-2 csipesz közé félútra is beragasztottam 1-1 csipeszt. Így már nyolc csipesz lett a korongon. Ezek mindegyike közé pedig 2-2 csipeszt kell ragasztani, így:

(A hobbiragasztó száradás után színtelen lett.)

Ha minden csipeszt felragasztottunk, így néz ki a végeredmény:

Bevallom, a tálkát kicsit nehéz volt kiügyeskedni a csipeszek szorításából.

Ezután kidekorálom a csipeszeket, az első képen látható csíkos papír csíkjaival. Csak középről a csipeszek fém alkatrészéig tart a díszítés, mert a kifelé álló, rövidebb fa részekre fogom írni a számokat 1-től 24-ig.

Lehetett volna a csipeszeket a felragasztásuk előtt is dekorálni, de én folyamatában találtam ki, hogy mit is szeretnék, és tartottam is attól, hogy esetleg összeragasztózom a díszített felüket is.

Ez most nagyon zöld lett. Egyáltalán nem tudok fényképezni, azért a lényeg látszik.

Íme a kész mű:

A számok nem egymás mellett, folytatólagosan szerepelnek, és ez nem véletlen. Kipróbáltam, hogy ha mondjuk 12 óránál kezdődik a számozás, és elsejétől kezdve egymás melletti tasakok kerülnek ki a csipeszekből, az egész megbillen és sután lóg, ezt szerettem volna elkerülni. Úgy helyeztem el a számokat, hogy az egyensúly a lehető leginkább megmaradjon.
Most háromféle kávé került bele.

További karácsonyi ötletek: sütiházikók, ünnepi csomagolás, adventi naptár LEGO-val

A bejegyzés trackback címe:

https://gomblyuk.blog.hu/api/trackback/id/tr1514095175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adventi naptár gyerekeknek | 2015.11.23. 12:19:09

[…] karácsonyi ötletek: csipeszes adventi naptár, sütiházikók, ünnepi […]

Karácsonyi ötletek | 2017.11.26. 18:52:53

[…] Adventi naptár felnőtteknek kávéval vagy teával […]
süti beállítások módosítása