gomblyuk

gomblyuk

Kétoldalas kötény

2016. március 19. - Ágivarr

Egy FB csoportban láttam egy kétoldalas, azaz mindkét oldalán hordható konyhai kötényt, és rettenetesen megtetszett az ötlet. Én ugyan nem használok kötényt, de Anyukám igen, még a nyáron kellett is varrni neki egy S.O.S. hiánypótló darabot, mikor elfelejtett hozni magával a nyaralásra. A mostani egy jobban kidolgozott, tartósabb és szebb kötényke lett, olyan szép anyagokból, hogy öröm volt varrni.

03 Kötény (2)

Mindkét oldalon szép nagy zsebeket varrtam rá, így bármelyik is a színe éppen, mindenhogy pakolhat bele. :)

Mérete, szabása ezen a rajzomon jól látszik. A két hosszú piros csík a megkötő, a rövidebb a nyakpánt:

Kötény.jpg

Így néz ki a kötény egyik oldala, a másikon pont fordítva: felül kockás, alul gyümölcsös, ezért mindkettőből ugyanannyi kell. Én 80-80 cm-t vettem, 40 fokon beavattam, vasaltam, 1 cm-es ráhagyással kiszabtam, a leeső részből pedig kijöttek a zsebek is.

A varrás menete:

3 cm széles körperből (2 métert vettem) kivágom a megkötőket és a nyakpántot. Eldolgozom a megkötők végét úgy, ahogy a megkötős párnahuzatoknál csináltam.

03 Kötény (8).JPG

Összevarrom a kötény felső és alsó részét, a ráhagyást szétvasalom, és egy díszítő (összekötő) öltéssel, elütő színű cérnával végigvarrom a kétféle anyag találkozásánál.

03 Kötény (5).JPG

A zsebnek 30 cm * 40 cm anyagot szabok ki, félbehajtom, a két 20-20 cm-es szélét egyenes öltéssel végigvarrom, majd kifordítom. Így egy duplafalú téglalapot kapok, amit hajtott élével felfelé, két oldalén rávarrok a kötény azonos mintájú alsó részének tetszőleges oldalára. Én a viselő szempontjából baloldalra varrtam, mert Anyukám jobbkezes. Ha a jobb kezében van a fakanál, és mondjuk tüsszentenie kell, akkor a bal kezével, a bal zsebéből gyorsan ki tudja rántani a zsebkendőt. :) Középen is lehet a zseb, de akkor már nagyon sok réteg lenne egymáson, így viszont, hogy mindkét oldalon a balfelén van, egyenletes lesz a vastagság (a belső oldali zseb ugye ilyenkor jobbra esik). Először zölddel, egyenes öltéssel felvarrom a zsebeket, majd az elütő színű díszítő öltéssel is, sőt, ezzel meg is felezem, így kettő zsebem is lesz.

03 Kötény (10)

03 Kötény (11)

Miután mindkét fele kész, színükkel egymásra helyezem a két réteget. Közéteszem a két megkötőt, és a nyakpántot is. A nyakpántnál a 60 cm biztosan sok, a saját fejemhez és mellkasomhoz mértem, hogy mekkora az ideális hossza.

Láttam olyan megoldást is, hogy a nyakpántnak csak az egyik végét rögzítik, a másikra gomblyukakat készítenek, a kötényre pedig egy gombot varrnak, így fejmérettől, kívánságtól függően lehet gombolkozni. Én a fejméretet és a kívánságokat is ismerem, így inkább fixre varrom.

A két réteget a széleknél gombostűzöm. Körbevarrom úgy, hogy az egyik egyenes oldalán hagyok egy 15 cm-es rést. A felesleges ráhagyást levágom, a homorú ívnél a ráhagyást 2-3 cm-ként bevagdosom a varrásig, hogy kifordítás után szépen kisimuljon.

Kifordítom, a csücsköket eligazgatom. A színéről, hasonló színű cérnával keskenyen letűzöm, közben az oldalán hagyott rést is összevarrom.

Vasalom, csomagolom, átadom. Húsvétkor.

03 Kötény (9)

03 Kötény (4) 

03_koteny_3.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gomblyuk.blog.hu/api/trackback/id/tr3814095239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akkor legyen kötény… | 2016.03.20. 14:58:40

[…] használatba vette. Előtte még gyorsan lefotóztam. Egy másik, kicsit több munkát igénylő kötényem is készült, ami mindkét oldalon […]

csilla75 2016.03.27. 22:53:40

Nagyon klassz lett, igényes darab :) (Bocsi, de nem körper, hanem köpper.)

gomblyuk 2016.03.28. 08:47:37

Köszönöm! Mindkettő használatos, én jobb szeretem a körpert. Röltexben megkerdezem, ott mondták. Hogy melyik az eredeti, az már más kérdés.

csilla75 2016.03.29. 22:02:18

Én még 30 éve a szakmunkásképzőben tanultam köppernek. Lehet, hogy már kiment a divatból.

gomblyuk 2016.03.30. 07:14:05

Dehogy, csak ezek szerint többféleképpen is használják. Bár tény, hogy a Röltexben az eladónő nincs 30 éves :) Köszönöm, hogy szóltál, jobban utánanézek majd, hogy miket írok! Már az elején igyekeztem tisztázni, hogy ez egy hobbioldal. Sajnos én nem jártam szakirányú iskolába, és főleg azok tarthatják érdekesnek az oldalamat, akik most ismerkednek a varrással.
süti beállítások módosítása