gomblyuk

gomblyuk

Szoknyából ruha

2018. augusztus 07. - Ágivarr

A lányom és én nem vagyunk nagy szoknyásak, inkább a ruhákat szeretjük, vagy ha már alsó-felső párosítás, akkor alsónak a nadrágot. Pár évig a szekrényben lapult az a szoknya, amit kimondottan azért vettem egy Hádában, hogy ruhává alakítsam. Nagyon szeretem a türkizkéket! Akkor nem fotóztam le, ezért most csak elmesélni tudom, hogy drapp, kb. 6-8 cm széles gumis dereka volt.

Mivel volt itthon ugyanilyen türkiz színű anyagom (már akkor, nálam az ugyanis anyagok vásárláskor várható átlagos élettartama gyakran igen magas), azzal gondoltam kiegészíteni egy könnyű nyáriruhává.

Telt-múlt az idő, egyszer csak eszembe jutott, hogy kiszabjam a ruha felső részét. Nem jegyeztem fel, hogy melyik szabásminta, de Burda volt, erre emlékszem, és 36-os méret. Tavaly már úgy gondoltam, hogy belenőtt a lányom a 36-os méretbe. Idén már egészen biztos is voltam ebben, így gyorsan megvarrtam. :)

turkiz_nyariruha_1.jpgA kivágásokat a felső saját anyagából vágott és felbehajtott pánttal szegtem el. A derékvonala kissé magasabban van, lejjebb túlságosan bő lett volna, a szoknyát pedig nem akartam alakítani. Igazi nyaralós darab lett!

turkiz_nyariruha_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://gomblyuk.blog.hu/api/trackback/id/tr10014166517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása