Folytatom a bélelt nadrág varrásleírását. A múlt héten az első zsebekkel foglalkoztam, most a farzsebek jönnek. A nadrág már kész, a fiam nagyon szereti, és nem fázik! :) Pedig mostanában igazán hidegek vannak. Örülhetek, hogy sikerült befejeznem, mert most igazán ki tudja használni.
A nadrág hátsó szárára már a kiszabáskor felrajzoltam a zsebek helyét. A zseb felső két csücskének a helyét most egy elütő színű cérnával átjelölöm, hogy az anyag színén is jól látszódjon:
Körbeszegem a zsebet, és behajtom a zsebnyílás felőli szélét, majd azt is letűzöm. Odaillesztem a szélét a piros ikszekhez, hogy ugyanannyi anyag lógjon túl mindkét irányban.
Először gombostűkkel rögzítem, majd szép egyenletesen aláhajtom a szegett széleket, azokat is gombostűzöm. Nem íves, hanem szögletes zsebet kellett volna választani, az könnyebb, de ez most így sikerült... Párhuzamos öltésekkel felvarrom a nadrágra a zsebeket.
Ha el nem felejtem, gyorsan kiszedem a piros jelölőket. Én elfelejtettem. Akkor vettem észre, hogy bent maradtak, mikor már kész volt a teljes nadrág, és a béléstől nehezen fértem hozzájuk.
Rávarrom a csípőrészt a nadrág felső szélére és letűzőm.
Ezután a nadrág jobb és bal felét összegombostűzöm a fenekénél, végigvarrom. Ezt is letűzöm a színéről, így szép is és jobban bírja, itt a fenéknél és a lába közt nagyobb igénybevételnek lesz kitéve a nadrág (leülés, guggolás, bukfencezés, spárgázás, ülepen csúszás...).
Most az elejét és a hátát a lábszárak belső szélénél varrom össze. Mivel a gombostűk ellenére nekem el tud egymáson csúszni a két anyagréteg, én két lépésben, a lába közétől a szára aljáig szoktam haladni. Így biztosan a közepén lesz a közepe, mindkét oldalról nézve. A szárakat is letűzöm.
Csak a nadrág két oldalának összevarrása van vissza, és ezzel kész is a külső, bonyolultabb réteg. Nagy könnyebbség, hogy nem kell folyton tisztázni, mert a bélés majd úgyis mindent eltakar. Igaz, azt külön meg kell varrni. :)
Huh, nehéz ekkora nadrágot fényképezni...