gomblyuk

gomblyuk

Bélelt nadrág 3. - Bélelés

2016. január 31. - Ágivarr

Ma folytatom a nadrágot. Az első zsebek és a farzsebek után most belekerül a bélés, és ezután már csak egy lépés, hogy teljesen kész legyen. Ez pedig a dereka lesz az övbújtatókkal, amit legközelebb, az utolsó részben mutatok be.

Bélelet nadrág (29).JPG

A kockás, flanel bélésanyagból is ugyanazokat a részeket szabtam ki, mint a kordból, kis eltéréssel. A zsebes bejegyzésben mutattam, hogy az első zsebet nem kell figyelembe venni a bélés szabásánál, ki kell egészíteni a külön szabott belső zseblappal.

A háta bélés ugyanúgy négy részből áll: az egy-egy szárat összevarrom az egy-egy csípőrésszel. Tisztázni nem kell, és letűzni sem feltétlenül, de én inkább végigvarrtam a színéről, egyenes öltéssel.

Összevarrtam a szárakat, így lett egy jobb és egy bal lábszáram:

Bélelet nadrág (19).JPG

Ami most jön, azt nem fotóztam le, remélem, hogy így is érthető lesz, mert nem bonyolult, szemben a fotózással...

A kész külső részt színével kifelé fordítom, a csíkos kordot látom tehát. Lefektetem az asztalra, pultra, padlóra, kinek mije van - minél kisebb a nadrág, annál egyszerűbb. Fogom a bélés-szárakat, és színükkel befelé fordítom őket. Most a jobb szárat alulról ráhúzom a kész nadrág jobb szárára, a balt pedig a bal szárra, és eligazgatom az anyagrétegeket. A varrások egymáson legyenek, ne csavarodjon, ne gyűrődjön, és a szárak végénél egyik se lógjon jobban ki, mint a másik. A feneke varratra illeszkedjen a jobb- és bal szárak ülepe vonala, elöl ugyanígy a zipzárhasítékra. Gombostűzöm a szárát alul, így kell, hogy kinézzen:

Bélelet nadrág (22).JPG

Körbevarrom mindkét szárat (összevarrom a bélést a korddal), majd kifordítom az egészet. Igen, egyelőre nincs összevarrva a fenekénél, pont azért, hogy az alját ilyen szépen végig tudjuk varrni. Így egymás után tudom az egyik, majd a másik szárat fordítani.

Bélelet nadrág (23).JPG

Úgy fordítom ki a nadrágot - ha nem így sikerült, akkor újra fordítok - hogy a bélés legyen kívül. Ekkor fogom látni, hogy még lyukas a feneke. :)

Bélelet nadrág (24).JPGMost tudom összevarrni a bélés két szárát. Ezt két lépésben csinálom: először a fenékoldali részt varrom össze a lába közepe ponttól a háta derekáig a varrógépen, ezzel a feneke kész:

Bélelet nadrág (25).JPG

Majd megfordítom, és a lába közepe ponttól a zipzárig, majd annak a két oldalán haladva, kézi öltésekkel varrom össze a bélést és rögzítem a zipzárhasíték-alátétek széléhez. Így el is takarom, ha esetleg nem sikerült túl szépre a zipzáram. A zipzár-alátétre vigyázok, nehogy hozzáöltsem valamihez!

belelet_nadrag_29.JPGEzután szépen kisimítom a nadrág derekát, körben összetűzöm a kordot a béléssel (akár végig is lehet keskenyen varrni, hogy később ne mozduljon el könnyen), és ezzel előkészülök a derékpánt felvarrására.

Bélelt nadrág 1. – Első zsebek

Bélelt nadrág 2. – Farzsebek

Bélelt nadrág 4. – Övpánt

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gomblyuk.blog.hu/api/trackback/id/tr1014095225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bélelt nadrág 1. – Első zsebek | 2016.01.31. 17:49:26

[…] Bélelt nadrág 3. – Bélelés […]

Bélelt nadrág 2. – Farzsebek | 2016.01.31. 18:03:56

[…] Bélelt nadrág 3. – Bélelés […]

Bélelt nadrág 4. – Övpánt, övbújtatók és kész! | 2016.02.07. 15:23:26

[…] a leírást. Az elmúlt hétvégéken elkészítettem az első és a hátsó zsebeket, és kibéleltem a […]
süti beállítások módosítása