gomblyuk

gomblyuk

Babanadrág harmadszor

2017. október 27. - Ágivarr

Nem, még nem unom, mert annyira bejön ez a fazon, hogy amíg Bubu nem jár két lábon, ezt fogjuk használni. Úgyhogy még egy poszt erről a nadrágról, aminek egyébként ingyenesen letölthető a szabásmintája. Harmadszorra pandamintás futterből varrtam meg, és tökéletesítettem az ülepén + egy patentozási trükkről is olvashatsz!

Pandás babanadrág (3).jpg

Az első ilyen bejegyzésemben említettem, hogy az eredeti szabásminta szerint zárt aljú nadrágra gomboláspántot varrtam, hogy könnyebb legyen a pelenkázás. Ezt az előző két esetben a nadrág saját anyagából készítettem el, szálirányban, tehát az anyag hosszában szabva. Emiatt egy kicsit sem nyúlt, nem volt rugalmas, ami önmagában nem baj. Viszont a lencse alakú lépésbetét ívének hossza nem azonos a háta ülepe ívével. Ez gomboláspánt nélkül is probléma, ugyanis a nadrág eleje és háta szabásminta egy és ugyanaz. Ha összevarrnám az elejét és a hátát, közöttük a lépésbetéttel,  a belső lábszárnál az elején hosszabb lenne, és nem tudnék mást tenni, mint hogy levágom a túllógó részt, de így torzulna a szár kész alakja.

Most passzéanyagból készítettem el a gomboláspántot, ezzel megspóroltam a szabásminta átalakítását. Íme a lencse alakú lépésbetét a gomboláspánt alatt:

Pandás babanadrág (6).jpg

Miért jó a passzé? Mert rugalmas. Ugyanazt a hosszúságot fel tudom varrni megnyújtás nélkül az elejére, és megnyújtva a hátuljára is, a kész hossza - mivel a megnyújtott visszaugrik - lényegében azonos lesz, de látható eltérést nem fog okozni.

És most jöjjön a találmányom, ami megkönnyíti a patentolást. :) Vagy inkább megnehezíti a félrepatentolást. Lehet, hogy nem én vagyok az első, aki erre gondolt, én még sehol nem találkoztam ezzel a megoldással. Ezen a nadrágon alul 7 patent van. Ugye milyen könnyű egy izgő-mozgó gyereken mellényomni a patentokat, hogy aztán az utolsónál vedd észre, és kezdhesd újra az egészet? Megoldás: felváltva üsd be a patent fiú és lány oldalait a pántba! Kettővel azért már elég nehéz mellényomni (itt 4 cm-re van  egymástól két szomszédos patent, három patent pedig 8 cm-re...). Lerajzoltam, igaz, csak ötöt a hétből, de az elv ugyanaz: egy fiú, egy lány, egy fiú, egy lány.

Pandás babanadrág (5).jpg

A szemközti pántra persze ezek párjait kell beütni: fiúval szemben lányt és fordítva. Így egyből fel fog tűnni, hogy ha nem patentolható össze a két fél, akkor bizony elcsúszott valami.

A kész nadrág kicsit hosszabb passzéval (a következőnél már méretet is ugrunk). Ez egy teljesen jól használható szabásminta - eltekintve a fent említett kisebb pontatlanságától - próbáljátok ki nyugodtan, nekünk bejött!

Pandás babanadrág (1).jpg

Megoldás lehet még az is, ha minden második patent más színű. :)

Pandás babanadrág (2).jpg

 Update 2018.09.15: újabb nadrág 92-es méretben, sárga munkagépekkel, zsebekkel :)

munkagepes_nadrag.jpg

Autumn romper #3.

Ha tetszett, kattints valamelyik megosztás gombra! Köszönöm!

Hogy biztosan értesülj az új bejegyzésekről, kövesd a blogot e-mailen keresztül: a jobb oldalon található KÖVETÉS gombbal ezt könnyen megteheted.

A bejegyzés trackback címe:

https://gomblyuk.blog.hu/api/trackback/id/tr4314095325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mobiltartó babaágyra | 2017.10.30. 07:40:21

[…] kész varrósarok különböző pontjain. Soroljam? Sorolom. Tányéralátétek (12 db), Bubunadrág (pandás), melltartóbetét (szoptatós, 6 db), nagy wellsoft-takaró a nagyfiamnak, aki nyáron is […]
süti beállítások módosítása